Az Alakváltóknak ezen nagyvárosa a Zaivva és Munorr folyó mocsaras vidékén terül el. Itt a vékony törzsű, hajlékony fák miatt a házakat mesterséges kis szigetekre építették, aminek az alapanyagait a közeli Vaskarom-gerinc lábától hordták ide. A szigetek közötti a mocsárban vagy hajókkal közlekednek, vagy a kevésbé mocsaras, rövidebb útvonalakon gólyalábakon. A város határában révészek várják a látogatókat, akik a kívánt helyekre szállítják a vándorokat. Bár a város igen nyugodt és csöndes, a vidéket a hegy felől mégis valami furcsa aura lengi be. A kedves, barátságos, de babonás városiak mindenkit óva intenek a birodalom egyik legmagasabb pontjától a Vaskarom-gerinctől!
A legenda úgy tartja, hogy réges-rég élt egy gyógyító a városban, aki olyan gyógymódokat akart megismerni, hogy azokkal képes legyen visszavonulót fújatni a halállal. Bármit megtett volna, hogy a nevét dicső himnuszok zengjék és végül imái meghallgatottak, de nem a jó istenek egyike, hanem Missife a démonasszony tett neki ajánlatot, amit ő kapzsiságától hajtva elfogadott. De mint az lenni szokott nem úgy alakult, ahogy ő remélte. Mert sokan vágytak a halhatatlanságra, és az ő főzetei bár elkergették a halált, de a betegeire örök átkot hoztak és a lelkük a démonnőnek karmai közé került. A gyógyító belátván szörnyű hibáját a se nem élő, se nem holt pácienseit elvitte a gerinc sziklái közé, hogy ott vigyázván azoknak testét, közben szüntelen a lelkük szabadságának gyógymódját kutathassa.
Ezért kerüli mindenki a fájdalommal és keserűséggel átitatott hegyet, mert attól félnek elcsábítja őket az öröklét iránti vágy és testük a sziklák közt, míg lelkük a démonvilág poklába reked mindörökre.
De azok is vigyázzanak akik nem babonásak, mert a gyakori esőzés igen síkossá tehetik a köveket!