Tollasfa-erdő

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

-Engem igazán nem zavar némi plusz súly, ráadásul így időt is spórolhatunk!- mondtam, majd koncentrálni kezdtem. Ahhoz ugyanis, hogy bonyolultabb alakokat ölthessek fel mindig a nehézséghez mérten több erőmre, no meg időre volt szükség. Így viszont volt elég időm megválaszolni Kósza újabb kérdését.
-Ami a szökésemet illeti nem volt egy kellemes story…
A kivégzésemet egészen hajnali órára tették körülbelül akkor tájt kelt a Nap, amikor a két hatalmas termetű őr belépett a cellámba.
Gondolom tarthattak tőlem, mivel legalább 5-6 percbe is beletelt, mire az egyik elszánta magát és közelebb lépett s bárdját rám szegezve utasított, hogy induljak, majd a biztonság kedvéért a falnak taszított nehogy kedvem támadjon menekülni.
Valószínűleg akkor el is veszthettem az eszméletem, mert mire újra föleszméltem már láncba verve rángattak a főtérre.
A hóhér jó kedélyűen konferált fel, mint halált érdemlő bűnöst.
Következőleg felolvasták az összes bűnömet és olyanokat is, amiket esélyem sem lett volna elkövetni, de kifejezetten emelték a nép ellenszenvét.
Ezalatt az idő alatt volt időm felmérni a terepet és az őröket.
Meglepően kevesen voltak maximum 4-5 főt láttam.
Kihagyhatatlan esély volt, hát megpróbáltam, hírtelem oldalra rándultam a láncomat tartó őr pedig a másiknak esett. Így sikerült kardot is szereznem, de ez önmagában még nem lett volna elég.
Szükségem volt valakire aki garantálja, hogy a közelgő íjászokat is leszerelhessem.
Megragadtam a hozzám legközelebb eső lakost s torkának szegeztem a kardot, persze nem lettem volna képes egy ártatlant megölni, de ezt senki sem feltételezte rólam.
Így sikerült egészen a város faláig eljutnom, ahol elengedtem a foglyomat és futásnak eredtem.- fejeztem be végül.
Idő közben elég erőm gyűlt össze, hogy végre a kigondolt pikkelyes bőrébe bújhassak.
Nem is tétováztam többet még társam szabadulásom történetét dolgozta fel addig én elkezdtem az átváltozást. Nem telt bele 4 perc se s a szürkülő tájban már egy fekete sárkány körvonalai rajzolódtak ki .

Tollasfa-erdő - Page 2 Black_Dragon_by_BenWootten

Tollasfa-erdő - Page 2 Black_Dragon_by_BenWootten

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Szer. Feb. 24, 2010 10:50 pm

Hm érdekes történet-gondoltam magamban és elcsodálkoztam a sárkányon ami nemrég még Arkor volt.-Lenyűgöző teremtés,felpattantam és egy perc sem telt belé már a szürkületi szellőt éreztem arcomon mely egyre erősebb lett,ahogy egyre gyorsabban és magasabbra emelkedett a sárkány.Lenyűgöző volt még soha életemben nem éreztem ilyen jól magam, a süvítő szembe szél a szárnyalás gondolata és a felszabaduló kellemesebbnél, kellemesebb érzések tömkelege árasztotta el testem.Eközben azon gondolkodtam:[i]-Vajon Arkor is először repül ,vagy van már tapasztalata szárnyalásban.[/i

Alig telt el pár perc ereszkedni kezdtünk és megláttam a a fogadóból kiszűrődő fényeket ahogy az ablak előtt elhaladó emberek árnyéka hol eltakarja hol kiteljesíti.A Két Vadkan nevezetű fogadó melletti kis tisztáson értünk földet.

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Pár perc és már startra készek voltunk. Kitártam újdonsült szárnyaimat és elrugaszkodtam könnyedén emelkedtünk, hála az esti lágy áramlatoknak.
Mi tagadás ezért is szerettem alakváltó lenni.
Semmi sem volt ahhoz fogható, amikor a hűs szellőket hasítva szelhettem az eget, fentről valahogy minden más.
Nem csak azért, mert magasabban mindent jobban lehet látni, hanem az a szabadság érzése, amit csak is ott fönt tapasztalhat meg bárki is.
Messze a távolba meredve, hamarosan a gondolataimba vesztem, mintha már nem is ugyanazon világban léteznék.
Hamarosan az éjszakába vesző erdő körvonalai között egy elmosódott kis fényre lettem figyelmes.
Jól sejtettem ez bizony az említett fogadót volt hivatott jelölni.
Lassan ereszkedni kezdtem, kényelmes nagy köröket leírva a levegőben, hogy a legjobb helyet találhassam meg a leszállásra.
Meg is volt a tökéletes pont. Könnyedén landoltunk alig pár méterre a fény forrásától egy kis mezőn.
Közelebb érve a fogadó vaskos táblája fogadott minket. „A Két Vadkan” ez állt délcegen a szebb időket is látott táblára pingálva. Bentről már jól hallhatóan szűrődtek ki a zajló élet zajai hol egy duhajkodó, kelleténél többet ivott legény önfeledt nevetése, hol néhány összecsattanó korsó hangja képében.
-Itt aztán zajlik az élet…- böktem be minden különösebb indok nélkül

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Szer. Feb. 24, 2010 11:43 pm

Ahogy beléptünk a kocsmába minden szem ránk szegeződött a hangoskodás abbamaradt, valószínűleg azért mert engem már ismeretek errefelé.Ridegen nézték ahogy egyre beljebb mentünk egészen a pultig ügyet sem vetve a sugdolózásra és a kérdezősködésre.Ahogy odaértünk a fogadóshoz halványan köszöntött minket és megkérdezte miben segíthet.Én foghegyről odavetettem egy szobát szeretnénk kivenni ahol kipihenhetnénk utunkat és reggel továbbindulnánk,keresem Fenrir barátomat,csak kerüljön a szemem elé még azt is megbánja hogy megszületet -Nem láttad errefelé?-kérdeztem a fogadóst aki remegve a fejét rázta.
-Á, tehát elmenekült nembaj előbb utóbb majd megkerül!-mondtam jó hangosan.
Egy rideg hang válaszolt rá szinte fenyegetően:-Nem kell engem sokáig keresned!-szólalt meg Fenrir,egy csapat kardforgatóval a háta mögött.
-Gyors voltál azt hittem egész éjszaka csak azt fogod várni,hogy elaludjak és álmomban megölhess,de úgy látszik az újabb "kis" csapatodat is vágóhídra szeretnéd küldeni mint az előzőt,csak rajta állok elébe.Szerintem viszont túl gyáva, alattomos és inkább vagy egy barlangi kobold mint egy ember!!!
Megfordultam és Arkorhoz intéztem pár szót:-Nem tudom hogy vagy a legutóbbi sérülésed után,megvívom egyedül ezt a harcot,de ha kedved lenne csatakozni csak szólj és megfelezzük őket.Már a fogadó összes vendége minket nézett az egyik oldalon Fenrir és jó 10-12 fős csapata a másik oldalon én és a társam Arkor helyezkedtünk el.
A fogadós félve nézve minden kis mozdulatunkat,majd hirtelen megszólalt:-Hé!Fiúk szerintem ezt nem itt kéne megoldani,menjetek a Vadkan melletti tisztásra mi majd viszünk fáklyákat,hogy lássatok.
Erre Arkorra néztem kérdőn és vártam a válaszát.

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Az ósdi faajtó éles csikorgással tárult ki s mi beléptünk rajta.
Körülbelül ezzel egy időben némaság borult a mulatozókra ránk pedig nem éppen barátságos szempárok sokasága szegeződött. Számomra ez nem okozott meglepetést, sőt majdhogynem szokványos dolognak tartottam, de ahogy elnéztem az élen haladó társamat sem izgatta fel túlzottan a kiemelt figyelem.
Lassan haladtunk előre a rendetlenül és zsúfoltan ácsorgó asztalok és gazdáik sokasága között, végül megállapodtunk a fogadós emelvénye előtt.
Jómagam kissé hátrébb álltam meg, szemem sarkából méricskéltem a díszes társaságot, még Kósza a szállást intézte.
Jól hallottam, ahogyan itt-ott összesúgnak italaik vagy kezük mögé rejtőzve az összegyűltek.
Nem egy ilyen asztalhoz intéztem nem kifejezetten barátságos pillantásokat azt sugallva, hogy talán tanácsosabb volna hallgatni.
Ám hamarosan Kósza szólalt föl előttem.
„Á, tehát elmenekült nem baj előbb utóbb majd megkerül!” hangoztatta, ezt nyilvánvalóan a „jó barát”-nak szánva, aki meglepő módon a köreinkben időzött s valahonnan a fogadó egyik sötét zugából keveredett elő cimborái társaságában. Elkerülhetetlen viadal volt készülőben, amiből természetesen én sem akartam kimaradni.
-Már, hogy hagynám ki!- feleltem és tekintetemmel ismét végig fürkésztem a tömegből kiváló kis csoportot.
A fogadós szavának engedve kiszivárgott a nép a nem is olyan régen még landolásunk helyéül szolgáló tisztásra.
A fáklyák parázsló tüzének gyűrűjében megkezdődött a viadal.
Vészes gyorsasággal zajlottak az események, szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben.
Nem kellet hozzá sok idő és az események sűrűjében találhattam magam.
Sérülésem ellenére nem jelentettek túl nagy gondot a meglehetősen alul képzett ám annál vakmerőbb támadóim.
Egy-két jól irányzott mozdulatomnak hála az első ellenfelem saját maga rohant bele a kardomba.
Második harcomban már természetesen ez a taktika nem aratott sikert.
Ebben a helyzetben ismét örökségemre alapoztam.
A pengém találkozott ellenségem pengéjével így blokkolva azt, de szabadon maradt karommal tökéletesen kivitelezett támadást indíthattam.
Szinte se vége sem eleje nem volt az újabb támadások és hárítások váltakozásának.
Ám hirtelen éles fájdalom hasított a testembe.
Igyekeztem nem törődni vele, de csak nem akart enyhülni, így hátrálni kezdtem. -Mi történt velem?- vontam kérdőre magam s próbáltam választ találni . Sikertelenül… Akármi is történt így kizárt, hogy sokáig tarthatom magam, hát menekülnöm kellett.
Mondani persze könnyebb, mint megvalósítani.
Talán pár métert haladhattam, amikor néhány banditának feltűnt a távolodásom.
Ennyivel korát sem úszhattam meg, nem telt bele sok idő s egy kisebb csoport fogott közre, elzárva menekülésem összes útját.
Bármennyire is igyekeztem az újra és újra előtörő fájdalomnak hála csak idő kérdése volt, hogy mikor hibázok…És megtörtént… Hiába láttam a hátam mögül érkező támadást késő volt már.
A hideg, vér áztatta penge vészesen közel simult a torkomhoz.
”Most véged idegen!”- társult hozzá egy rideg hang.
Viszont nem tudom miért, de a felmordulást nem követte tett, mintha a támadóm várt volna.
Talán Fenrir utasítására várt, de az is lehet, hogy csak ki akarta élvezni a győzelmét.
Nem szívesen látom be, de még így se voltam képes bármit is tenni ellene, szinte meg sem bírtam mozdulni. Életemben először és könnyen lehet utoljára képtelen voltam megvédeni magam.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Csüt. Feb. 25, 2010 8:22 pm

A fáklyák meleg fényei kacéran táncoltak az éjszakai szellő hátán,jó nagy körben leszúrták a földbe fáklyáikat a szurkolók.Én és Arkor az egyik oldalán álltunk a tűzkörnek Fenrír és csapata a másik oldalon.-Nem lesz olyan könnyű küzdelem mint ahogyan hittem,ott a kocsmába kevesebbnek tűntek-gondolkozok el,de most hirtelen 20-an álltak előttünk nem tudom ez most egy csel vagy Fenrir közben lefizetett egy pár embert,de többen voltak Fenrir mind a kettőnkre ráállította az embereit, 10-et 10-et mindkettőnkre én kérdőn Arkorra néztem és már indult is a viadal.Nem voltak jól kiképezve látszott rajtuk,hogy életük nagy részét fogadókban és kocsmákban töltötték.Azért elég komoly gondot jelentett a fölény amivel rendelkeztek.Az első támadásokat könnyen hárítottam és megpróbáltam nem halálos sebet ejteni ellenfeleimen az első 4-et gyorsan harcképtelenné tettem.de a többit már keményebb fából faragták.Nem győztem hárítani a folyamatos támadást,nem hogy támadni még védekezni is csak nagy szerencsével tudtam.Éppen az egyik felbőszült ellenfelem támadását hárítottam,amikor megláttam Arkort mozdulatlanul egy 4-6 fős ellenség gyűrűjében,egy kard volt a torkának szegezve.Én minden józan eszemet félredobva akit csak tudtam levágtam és már ott is voltam a gyűrű közelében.Egyszer csak Fenrir hangjára lettem figyelmes aki elszántan tartotta kardját Arkor torkánál:-Kósza szerintem hagyj fel a küzdelemmel vagy a barátod meghal!!!

Nem láttam a dühtől,pár pillanatig mozdulatlanul álltam majd hirtelen eszembe jutott valami.Az övemen egy kis táska himbálózott különböző kövekkel és kristályokkal,belenyúltam és egy halványkék kristályon akadt meg a szemem.Előhíztam és felkiáltottam:-Arkor sajnálom de csak ez az egyetlen módja a szabadulásodnak!

Majd a kristályt behajítottam a körbe és megszólaltam:Scolvlacasven!!!Erre a kristály izzani kezdett és a közelben lévő ellenfeleket megfagyasztotta mindenestül mozdulni sem tudtak.Csak Fenrir volt az akit nem talált el a fénysugár.
Hangosan felkiáltott:Ez hogy lehetséges,ilyet még életem során egyszer sem láttam,hogy csináltad ezt???
Én csak hangosan nevettem Fenrir szavain és megszólaltam:-Hát van egy olyan rossz hírem hogy még csak hasonlót sem fogsz látni ugyanis elérkeztünk a végére,már csak ketten vagyunk.Gyere megvívjuk ezt a csatát szemtől szemben.

Erre úgy megijedt,hogy legszívesebben futásnak eredt volna,nem tudom csak színleli-e vagy tényleg ennyire fél a haláltól.
A kör közepére álltunk és hatalmas csatakiáltással nekem rontott hála istennek nem talált el súlyosan se a vágás helyén sűrűn ömlött a vér.Megmarkoltam kardomat és támadásba lendültem,Csak ugrált hátrafelé míg egy fáklyához oly közel ment ,hogy felgyulladt a palástja,rémülten oltogatta a ruhadarabot,megvártam míg ledobja és eltapossa a kicsiny lángokat.Egy jól irányzott döféssel le akart szúrni, de gyorsabb voltam részben hárítottam a csapást megperdültem és amikor elrohant mellettem lecsaptam,a következő másodpercben repült a feje és teste összebicsaklott,ekkor felordítottam és kihúztam a pengét a vállamból.Eldöntöttem a jégszobrokat és Arkort megérintettem az eldobott kristállyal erre feloldódott a jégpáncél és vissza bicegtünk a fogadóba.

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Mint az kiderült az engem rabul ejtő személy nem egy csatlós volt, hanem maga Fenrir, aki felettébb magabiztosnak érezte magát a jelenlegi helyzetében. -Alávaló…- morogtam a tőlem telhető hangon, de ezzel csöppet sem hagyott alá ellenfelem jókedve. ”A helyedben én befognám a szám”- mordult vissza rám Fenrir s még inkább növelte szorítását . Meg sem próbáltam már szabadulni azt hiszem ott akkor feladtam.
Bármi is történjék már nem érdekelt. Biztosra vettem, hogy ez volt az utolsó, amit megtehettem ebben az életben, de Kósza erre is rácáfolt.
Fogságom látványára, mint veszett worg tört át mindenek és mindenkin, akit csak ért, végül megtorpant.
Néhány pillanat múlva oldalán függő táskájához nyúlt, ahonnan valami kicsi tárgyat vett ki.
Fegyvernek túl kicsi volt, de a fáklyák halvány fényében hamarosan felcsillant.
A kristály, mint szikrázó jég villant föl a halvány fényben magára vonva minden figyelmet. „Arkor sajnálom de csak ez az egyetlen módja a szabadulásodnak!”- hangzott végül fel társam felkiáltása, amit nem tudtam mire vélni.
Mire készül? -néztem fel kérdésemtől hajtva.
Hamarosan minden tisztává vált az eldobott kristály az elhangzó varázsszó hallatára fénybe borult s a környéket érő sugarai jeges börtönbe zárták ellenfeleink.
Ez alól én sem képeztem kivételt.
Lassan engem is magába zárt a fagyos börtön.
Nem láttam sem a küzdelmet sem azt, ahogy Kósza végül legyőzte Fenrir-t csak akkor tértem magamhoz, amikor az említett kristály eloszlatta varázslatát.
Jóformán azt sem tudtam, hol vagyok és hogy, mi történt.
Lassan feltápászkodtam s körülnéztem, amerre a szem ellátott jégdarabok és volt ellenségeink földi maradványai terültek el.
Hamarosan Kósza haladt, illetve inkább vonszolta el magát mellettem, de oly némán, mintha sose beszélt volna.
Ő sem úszta meg sértetlenül, sőt amennyire fel tudtam mérni igen súlyos találatot kaphatott. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem hálás voltam társamnak, amiért megmentett, de ugyanakkor dühös, amiért nem, hogy segíteni nem tudtam, de talán még hátráltattam is. Jól tudtam felesleges lenne bármit is mondanom így hát némán indultam meg a fogadó épületének irányába.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Pént. Feb. 26, 2010 10:51 am

A fogadóba visszaérve mind a ketten nagyon fáradtak és sebesültek voltunk.Volt bennem egy olyan érzés,hogy nem élem túl a másnapot.Szerencsére a fogadóban megszállt egy varázslótanonc akit felkeltettek és ellátta sebeinket.Hullafáradtan dőltem be az ágyba és a következő pillanatban már aludtam is.Reggel felébredtem és Arkorra néztem aki a mellettem lévő ágyban aludt.Csöndben kimentem a szobából s lementem a lépcsőn a fogadóshoz.Mivel elég éhes voltam falatoztam egy jót,s közben a varázslótanonccal beszélgettem.Befejeztem az evést és elköszöntem a tanonctól aki folytatta útját egy messzi hegységbe.Visszamentem a szobába és megvártam míg Arkor felébred.

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Visszatérésünk a ház urának és leányának aggódó tekintete övezte. Jól látszott, hogy egyikünk sincs abban az állapotban, hogy nagyon sok esélyünk legyen magunktól rendbe jönni.
A fogadós lánya, aki az Eliza névre hallgatott könnyed léptekkel termet ott apja mellet ránk nézett, majd halkan csengő hangon megszólalt. ”Apám…azt hiszem megszállt nálunk egy varázsló tanonc, akinek elkélne most a segítsége, kérlek engedd meg, hogy szóljak neki! ” fejezte be s kérdő tekintetét szülőjére emelte.” Igazad van siess, hamar szólj neki!” alig, hogy apja befejezte mondandóját Eliza már fél úton volt az öreg sokat látott lépcsősor első kanyarulatában.
Alig tíz perc elteltével tért vissza a lány, oldalán a szemmel láthatólag álmából fölvert tanonccal, aki kezében pár igen vastag bőrkötésű könyvet szorongatott.
A könyvek hamarosan landoltak az asztalon, gazdájuk pedig heves lapozgatásba kezdett a hozzá közelebb eső példányban.
Tekintete hamarosan megakadt a megfelelő varázsigén.
Buzgón mormolni kezdett. ”Ezzel a varázsigével vissza tudtam adni az életerőtöket, de sok pihenésre lesz szükségetek, mire ismét visszanyeritek, majd az erőtöket!” felelte végül a tanonc, miközben megtörölte izzadságtól gyöngyöző homlokát.
Köszönetünket felderült arccal fogadta, majd ismét visszatért szobájába.
Nem sokkal később Kósza is hasonlóképp tett. Végül én is útnak indultam ám egy hang szólalt föl a hátam mögül.
”Kérlek várj!” Megfordultam és Elizara lettem figyelmes aki az egyik oszlophoz simulva tekintett rám.
”Köszönjük!” felelte kissé elpirulva, amit hajának babrálásával igyekezett elrejteni.
-De hát mit?- kérdeztem csodálkozva.
Amint azt megtudtam Fenrir és szedett-vedett bandája már jó ideje vendégeskedett itt a fogadóban, félelemben tartva annak tulajdonosát és családját. Számtalanszor fenyegetődztek azzal, hogy rájuk gyújtják az egész épületet, ha csak egyszer is ellenszegülnek nekik.” De most, hogy ti segítettetek rajtunk végre újra minden rendben lesz” mondta Eliza s arca szinte ragyogott a boldogságtól.
-Nem az én érdemem ne nekem köszönd…- feleltem és ezzel letudottnak gondoltam a beszélgetést.
Persze szinte azonnal megbántam azt, ahogy majdhogynem visszaförmedtem a lányra, pedig nem volt semmi rossz abban, amit mondott. -Várj… izé.. nem úgy gondoltam, nem akartalak megbántani!- szólaltam meg végül mégis.
Nem igazán voltam jó sose a bocsánatkérésben, ráadásul a kialakult helyzetnek hála felettébb ostobán éreztem magam.
”Hát te aztán tudod, hogy kell fogadni az elismerést.” csattant fel a lány.
Úgy látszik a szelíd külső ellenére igazán jól vágott a nyelve.
-És ha még egyszer bocsánatot kérnék?- kérdeztem jobbat nem tudván.
”Hm azt nem fogadnám el…de” itt kicsit időzött a folytatással ”holnap van a Shamieni városi ünnepség, ha oda elkísérsz, akkor megbocsátok!”
-HOGY…MI?- eszméltem föl a meglepetésből. ”Akkor ezt megbeszéltük!” kacagta el magát Eliza és még mielőtt válaszolhattam volna el is tűnt. -Gratulálok Arkor igazi szerencsétlenség vagy- osztottam ki jól magam, miközben egymás után szedtem a lépcső fokait. De mit volt tenni. ha egyszer megígértem valamit, illetve nem, de…áh bonyolult…Egy szó, mint száz a holnapi program már adta magát.
Óvatosan nyitottam be a szobába, ahol Kósza már régen az igazak álmát aludta s hamarosan én is elfoglaltam helyem. Másnap kései beszélgetésemnek hála már javában szórta a Nap sugarait a tájra, amikor én felébredtem.
Nem mondom, hogy kellemes élmény volt szembe nézni a vakító sugarakkal. Kezemet arcom elé téve védekeztem a hirtelen világosság ellen no meg igyekeztem levadászni arcomba lógó tincseimet, így remélve, hogy talán végre látni is fogok.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Szomb. Feb. 27, 2010 8:59 pm

Mikor Arkor felébredt,megköszöntem neki a tegnap esti segítséget és rögtön utána már tervezgettem utunk folytatását,amikor kiderült,hogy ő legalább 7 napig nem lesz itt mivel elkíséri a fogadós lányát a Shamieni ünnepségre.-Ki tudja talán jobb ez így mind a ketten pihenünk,a tanonc azt mondta egy pár napot pihennünk kell,hogy visszanyerjük az erőnket.-Gondolkoztam el.
-De azt nem tudom mit fogok csinálni egy teljes hétig a fogadóban.Nem szeretem a tétlenséget.Talán elmehetnék az Isten Könny tóhoz azt rebesgetik,hogy természetfeletti gyógyítóereje van és egy fél nap alatt el is juthatok oda.Elköszöntem Arkortl és Elizarától és megbeszéltem Arkorral,hogy 7 nap múlva találkozzunk a fogadóban.Megvan a terv már csak össze kell csomagolnom és indulhatok is.Gyorsan ment a pakolás,hála a varázslótanoncnak aki csodásan értett a gyógyításhoz.

Kifizettem a szállást és a reggelit.Egy kevés pihenés reményében elindultam a Könnytóhoz.Utam során nem találkoztam senkivel,még egy fogadó vagy kocsma sem volt az utak mentén.Kihalt volt a táj mintha évek óta nm közlekedne ott senki.
Eddigi utaimon legalább egy-kettő vándorral vagy kereskedővel hozott össze a sors,de itt senki sem volt se vándor se kereskedő.
Később megértettem az út kihaltságát,ahogy az Iker Harcos szobrok közelébe értem,lódobogásra lettem figyelmes.Ezek a hangok nem lótól származtak tudtam jól,de nem tudtam,hogy mi lehet ez a teremtmény aminek ilyen különleges kalapácsolásszerű dobogása van.Mintha kalapáccsal ütnék a forró Mythrilt.Közelebb mentem és a bokrok árnyékában maradva kinéztem.Egy gyönyörű kifejlett Unizust láttam aki ki van kötve egy fához,próbálja elszakítani a láncot,de az túl erős.Vártam és figyeltem,hátha a gazdája is előkerül.Nem kellett sokáig várnom egy hátborzongatóan csúnya ógreféleség jelent meg kis idő múlva nem mert túl közel menni a lényhez,tisztes távolságból megpróbált levágni egy pár szálat a farkáról,de az Unizus gyorsabb volt és egy jó nagyot rúgott az ógreszerzetbe,a rúgástól nagyot nyekkent s az egyik közeli fának csapódva elernyedt,elveszthette az eszméletét.A nagy nyerítésekre egy egész ork csapat rohant az unizushoz.-Már értem miért olyan kihalt az út.-gondoltam magamban és tovább figyeltem az eseményeket.Az orkok vezére odament a szegény állathoz s akkorát rúgott belé amekkorát csak tudott és közben rondábbnál rondább káromkodásokat hullatott az állatra.-Ezt nem hagyhatom!!!-Futott át villámként agyamon a gondolat.
Az Unizus nagyot bicsaklott a rúgás következtében és az orkok összeszedték pórul járt társukat és odébb álltak.A vezérük ottmaradt és tanulmányozta az Unizust,hogy miért az nem tudom,de a lényeg az hogy ottmaradt.Hirtelen előugrottam a bokrok sűrűjéből és kardomat az első hangadására már ott tartottam a torkánál.

-Meg ne szólalj,vagy nem élsz egy pillanat múlva.Az ogre csak állt némán és hol rám hol az Unizusra tekintett.Nem akartam,hogy ezek az ogrefélék ártsanak az állatnak.Ezért leütöttem a vezérüket, eloldoztam az Unizus és minden komplikáció nélkül felszálltam vele.Az erdő felől kiérve egy tisztáson szállt le a Könny tóhoz közel.

Leugrottam a gyönyörű állat hátáról és megszólaltam:-köszönöm a fuvart,most menj és próbáld meg elkerülni ezt a helyet így lesz neked a legjobb.Elköszöntem tőle,de ő csak állt és nézett rám értetlenül.Elindultam a tóhoz közeli pihenőhelyekre,de az állat követett és néha megbökdösött a fejével,ilyenkor én csak annyit mondtam:-Menj a saját utadon, szabad vagy használd ki!
De nem használt neki a beszéd csak követet és néha nyerített egy hangosat.Miután meguntam ezt a játékot megkértem:-Figyelj ha velem szeretnél jönni akkor add tudtomra valahogy és én gondoskodni fogok rólad.Ő csak bólogatott és hangosan körülugrált pár nyerítés közepette.-Hát jó,te döntöttél így,de ha menni szeretnél akkor csak jelezd és újra szabad vagy.

A tábortűz mellett elgondolkoztam:-Vajon mit csinálhat Arkor.Nem tudtam de nagyon kíváncsi voltam rá...

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Végre összeszedtem magam s készülődésem közben elmeséltem Kószának a tegnap este fejleményeit. Körülbelül 7 nap lehet az út oda-vissza, ami nem kevés idő, de így legalább egy kicsit pihenünk, mielőtt továbbindulnánk az Ezüst erdő felé.
Búcsút vettem Kószától tehát és levánszorogtam a lépcsőn, aminek tövében Eliza ácsorgott türelmetlenül, unalmában a mellette lévő zsákot babrálta. ”Áh jó reggelt!” kiáltotta felém, mire majdhogynem kiugrottam a bőrömből.
-Még egy ilyen és az ajtóig sem jutok el anélkül, hogy szívrohamot vagy halláskárosodást szenvednék. -mordultam fel magamban.
-’Reggelt!- böktem oda, amikor leértem a lépcső aljára.
No igen nem voltam éppen verőfényes hangulatban, de magam sem tudtam volna megmondani, hogy ezt a kora reggeli ordibálásnak köszönhetem e.
Hamarosan átléptük a fogadó léptek által simává csiszolt öreg küszöbét s megkezdtük utunk.
Odakint mindent körül öleltek a Nap aranyos sugarai, szinte földön túli ragyogást kölcsönözve a tájnak.
Be kell vallanom azért ez a látvány igen csak sokat emelt a hangulatomon. Körülbelül tíz perc gyaloglást követően újdonsült útitársam, hirtelen megtorpant.
-Mi az valami baj van?- vontam kérdőre.
”Azt hiszem otthon, hagytam az erszényem!” -hangzott a rövid, de annál ütősebb válasz.
Ó hát ez remek…-gondoltam.
Tehát nem sokkal indulás után ”pihenőre” kényszerültem, amíg Eliza visszasietett szütyőjéért.
Nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, így jobb híján a környéken szorgoskodókat szemléltem.
Többségük egyszerű paraszt volt, akik a mindennapi betevő érdekében szorgoskodtak apró földjeiken.
Ám volt itt még valaki…Nem láttam, de határozottan éreztem, hogy szemmel tartja minden mozdulatom s talán az előbbi eseményt is páholyból, nézte. Kezdtem ideges lenni, bármerre néztem semmi se volt, egy suhanó árny se egy zörrenő levél sem bontotta meg a nyugalmat. Még azt sem vettem észre, hogy Eliza vissza ért.”Haló!…Arkor itt vagy?” ragadott ki hangja a fürkészésből.
-Igen..öh megvan a szütyőd, mehetünk?- kérdeztem, igyekezvén leplezve idegességem.
A lány határozott bólintással adta tudtomra, hogy ismét útra kelhetünk.
Útközben számtalan téma váltotta a másikat, amiknek többségét nem én hoztam fel, sőt volt, hogy igazából bólintáson kívül nem is nagyon szóltam hozzá az ügyhöz.
Ám ekkor egy hirtelen kérdés kényszeríttet válaszra ”Tulajdonképpen, te mivel is foglalkozol?” Na ez az, a kérdés, amit ha lehet igyekszem elkerülni minden beszélgetés alkalmával, de tudtam csak idő kérdése és ismét felmerülne. Ha az igazat mondanám azt csak bajt hozna magával. -gondoltam s gyorsan egy kézenfekvő választ kerestem.
-Harcosnak tanulok- feleltem végre némi töprengés után.
”Hát nem vagy valami bőbeszédű” hangzott a felelet.
Már jócskán szürkülni kezdett, amikor végre megpillanthattuk az ünnepség színhelyéül szolgáló város falait. A tájat megtörő komor falak, mint halvány szellemképek vesztek bele az éjszakába.
Ma már biztosan nem érhettük volna el a várost így éjszakára az erdő melletti tisztás szolgált szálásadónkul.
Balsejtelmem ellenére az éj egyenlőre békés arcát mutatta. -Talán csak a képzeletem játszik velem.- egyeztem ki végül magammal s hátamat egy fának vetve a lobogó tábortűzre néztem.-Hm vajon Kósza, mivel üti el az időt?- gondolkoztam el ismét.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Szer. Márc. 03, 2010 6:57 pm

Reggel lónyerítésre ébredtem és láttam,hogy újdonsült társam akit elneveztem Bregonak,vígan játszott a fák lombján átszűrődő fénynyalábokkal.Felkeltem és falatoztam egyet,utána újult erővel indultam neki a még hátralévő útnak.Nagyon örültem neki,hogy mégsem megyek egyedül,de reménykedtem,hogy Arkornak és Elizának nem lesz semmi baja.Gyorsan megtettük az utat,így repülve pár percnek tűnt.Mikor megérkeztünk a tóhoz Bregót elengedtem,hagytam,hogy azt csináljon amit szeretne,de megmondtam neki:-Sötétedéskor már szeretném ha visszaérnél nem olyan biztonságos ez a környék,főleg mióta elbántam azokkal az orkokkal.
Az egyik közeli fogadóban szobát béreltem és lesétáltam a tópartra.Gyönyörű hely volt,mintha egy álomba cseppentem volna a tó csak úgy szikrázott a napsugaraktól a különböző vízi madarak énekeltek,repkedtek mindenfelé,néhány állat a tó vizével oltotta szomját aztán eltűntek a közeli bokrokban.Levetkőztem a ruháimat egy közeli bokor tövéhez tettem és egy szál gatyában elindultam a tó belseje felé.Káprázatos volt olyan kristálytiszta vizet még soha nem láttam,leírhatatlan érzés volt.Ahogy egyre mélyebbre úsztam hirtelen bizsergést éreztem a vállamnál, odanyúltam és éreztem,hogy a heg kezd eltűnni.-Tényleg gyógyító ereje van.Gondolkodtam el.És észre sem vettem milyen mélyre jutottam,hirtelen tudatosult bennem,hogy meg fogok fulldadni,villámgyorsan elkezdtem úszni felfelé,de nem értem el a felszínt levegő után kaptam és csodálkozva vettem észre,hogy nem fulladok meg,olyan volt mintha a víz alatt is kaptam volna levegőt.Felbátorodva visszaindultam a tófenék felé pár perc múlva felnéztem és ámítattal fogadtam,hogy lehettem vagy 50 méter mélyen, a különböző vízinövényeket felváltották a halak és a rákféleségek.Ahogy mélyebbre jutottam Larieneket láttam, meg voltak lepődve mivel nem sok ember merészkedik ilyen mélyre.Ahogy még mélyebbre értem egy csodálatos palotát láttam ahol csak Larienek éltek,nem tudom miért,de eltűrtek maguk mellett.csak nézelődtem és nem figyeltem se időre sem a mélységre.Az egyik Laurentin megszólított:-Vándor én a helyedben nem mennék tovább,ami lejjebb él az sötét és gonosz nem mer feljebb jönni,mert nem bírja a fényt,de ha önként megy oda valaki annak vége.Csodálkozva figyeltem a Laurentin szavait és megfogadtam azt.-Szívesen tudnék meg erről a lényről többetGondolkodtam el.A palotába való belépést megengedték.Mivel nem sok embert láttak még eddig jelenlétem nagy feltűnést keltett mindenhol megbámultak és amerre elmentem összesúgtak a hátam mögött.Nézelődtem és egyre jobban tettszett nekem ez hely.Amikor meguntam az úszkálást akkor megindultam visszafelé és egy pár Laurentin el is kísért a felfelé vezető úton.Amikor a felszínre értem csodálkozva vettem észre,hogy legalább 3-4 óra is eltelt.A parton észrevettem egy gyönyörű nőt.Amikor kiértem és felöltöztem a Harcos kinézetű nő megszólított:Vándor,úgy látom a tóból jössz.Engem bíztak meg azzal,hogy senkit ne engedjek a tóba,mivel egy szörnyeteg él benne amely nem kímél senkit.
-Hát érdekes feltételezés ugyanis a Laurentinektől jövök a tó fenekéhez közel lévő városukból és nem láttam semmi féle szörnyeteget.-válaszoltam nyugodtan
-A TÓFENÉKHEZ KÖZEL????Mégis hogy a fenében jutottál el oda,hogy nem fulladtál meg?-kelt ki magából a nő.
-A kaptam levegőt a víz alatt...-mondtam volna ,ha nem vág a szavamba.
-Persze a víz alatt kaptál levegőt.Hah, ez lehetetlen.-nevette el magát.
-Igen???-Majd ha kipróbáltad,majd akkor mond azt,hogy lehetetlen!-vágtam vissza.
A nő hirtelen elkezdett vetkőzni és egy hangos csobbanással eltűnt a tó vizében,egyre nagyobb fodrokat hagyva maga mögött.
Mikor a nő felbukkant csodálkozó tekintettel nézett rám és megszólalt:-Tényleg kaptam levegőt,igazad van,de mégsem bölcs dolog a tóban lenni.A szörnyeteg akármikor felbukkanhat.-mondta a hölgy.
-Igaz,tényleg elmondanál pár dolgot erről a szörnyeteg históriáról?-szólaltam meg kicsit később.

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

A hajnal fényjátéka alig törte át az éj sötét leplét, de az erdő már javában ébredezett. Az éjszaka lényei visszakúsztak sötét rejtekeikbe, míg az őket váltó nappali lelkek álmosan nyújtóztatták tagjaikat, vackaikból kikelve.
Jómagam is hasonlóan cselekedtem, majd a halványan pislogó tűzre emeltem tekintetem.
-Még korán van, azt hiszem, elkélne némi tűzifa – elmélkedtem, amit önjelölt útitársam didergő szendergése is megerősített.
Kényelmes ütemben felkerekedtem s útnak indultam, remélve, hogy némi keresgélés fejében találok néhány megfelelő gallyat.
Nem is kellet sokat keresgélnem az erdő néhány része gazdagon kínálta a vándorok tábortüzét tápláló száraz ágak kisebb-nagyobb társulatát. -Még néhány és elég is lesz-gondoltam, de ekkor elhaló léptek zaja s bokrok rezdülése hallatszott a közelből. Hamarosan egy gyors árny is elsuhant mögöttem.
Gyors volt, mire megfordultam már hűlt helye volt.
A következő pillanatban viszont fordult a kocka s a leselkedő alak, támadásba lendült.
Balszerencséjére ezt a mozdulatát már időben észre vettem és lecsaptam.
Teljes erőmet beleadva ragadtam meg bal karommal az idegen köpenyét, meglepetésemre támadóm igen könnyűnek bizonyult.
A biztonság kedvéért egy fának taszítottam s ennyi idő bőségesen elég volt ahhoz, hogy előhúzhassam kardomat.
-Fedd fel magad, különben véged!- mordultam rá, miközben pengémet, ellentmondást nem tűrően szegeztem felé. Pár perc mozdulatlanság után megelégeltem a dolgot s újra felszólaltam.
-Utoljára szólok idegen, ha jót akarsz, mutasd magad!- léptem még közelebb.
Utasításom célt ért a földön fekvő alak keze lassan közelített arcát takaró csuklyája felé, majd lassan leemelte.
A döbbenet szinte villámként hasított belém. -Egy gyerek?- ocsúdtam föl.
”Kérlek, ne bánts!” rebegte s karjait maga elé tartva remélt védelmet az esetleges támadás elől.
Némi tétovázás után kissé hátrébb léptem s lejjebb engedtem kardom.
-Elment az eszed kölyök?…majdnem kardélre hányva végezted!.. A szüleid tán nem tanítottak meg, hogy soha ne támadj idegenekre?- kérdeztem végezetül.
E kérdés hallatán a rémült gyermek arca könnyekkel és félelemmel telt meg, de hamarosan megtudhattam, miről van szó. Még érkezésünket megelőzően sötét árnyak ették be magukat a mulatságra, készülődő népek tömege közé. Eleinte még senki sem gyanakodott, ám tegnap késő délután elszabadult a pokol.
Az árnyak felfedték magukat s skelterekkel és egy sor ocsmánynál-ocsmányabb bestiával karöltve feldúlták Shamieni büszke városát. A katonák és a lakók elkeseredetten próbálták védeni mindazt, ami és aki ellenállt a csapásnak, de sikertelenül. Aki nem hódolt be azt lemészárolták vagy fogságba, ejtették.
Alig néhány embernek sikerült kimenekülnie a város falai alatt húzódó csatornákban.
”Azt hittem közéjük tartozol, ezért támadtalak meg… Ha végezni akarsz velem, legyen, de kérlek az öcsémet és a húgomat, ne bántsd, ők nem ártanának neked!”
Bár az előttem álló rongyos ruhájú fiú, kinek barna tincseit kócosra borzolta a szél alig lehetett 10-12 éves mégis elszántság tükröződött a szemében. A hallottak s látottak egészen ledöbbentettek, szinte alig tudtam válaszolni.
-Eszem ágában sincs bántani!- vágtam rá hirtelen.
Kardomat szempillantás alatt visszacsúsztattam a helyére.
-Itt az erdőben nem bujkálhattok, hamarosan rátok találnának, nincs rokonotok, akihez elmehetnétek?- kérdeztem.
„Anyánkon és apánkon kívül senkink sincs.”
Alig, hogy ez a válasz elhangzott a közelből Eliza hangja robajlott át az erdőn.
Hát, persze hiszen már órák óta távol lehettem. Nem kellet hozzá sok idő s hamarosan ráktalált.
Pillanatnyi dühe azonnal semmivé foszlott, amint meghallotta Qezon és testvérei szomorú történetét.
”A fogadóban lenne elég hely, apám biztosan nem tagadna ki három árvát!” felelte Eliza, de arcára egyre inkább kiült az aggodalom.
Nem csoda, hiszen az út vissza még nekünk is majdnem egy egész nap volt gyalog, hát még három fáradt és kimerült gyereknek. Jól sejtettem mi járt a fejében és még kérdése előtt válaszoltam.
- Még a levegőben is hosszú út, de nincs nagyon más választásunk! –feleltem.
A terv megvolt, amíg Eliza elkísérte az ifjút testvérei búvóhelyére, addig erőt gyűjtöttem.
Némi nehézséggel ugyan, de sikerült ismét felölteni annak a sárkánynak az alakját, amit a legutóbb használtam.
Talán mondanom se nagyon kell, de okozott némi riadalmat a kinézetem, amíg nem tisztáztam magam, ezt követően viszont a gyermeki kíváncsiság vette át a hatalmat.
Kissé lejjebb hajoltam megvártam még mindenki biztonságban elhelyezkedik, majd a tisztás felé vettem az irányt. Egyre gyorsabban tudtam haladni hála a ritkuló növényzetnek.
Viszont most meg kellett küzdenem a felemelkedésért nem nagyon repültem még ekkora túlsúllyal a hátamon. Szerencsére az áramlatok megkönnyítették a dolgomat ennek hála sokkal magabiztosabban, gyorsabban haladhattunk.
Késő délután már jól látható volt a fogadó mohával benőtt kopott boltozata.
Minden késlekedést mellőzve leszálltam s amint szabaddá váltam indulásra készen fordultam is meg. ”Várj! Ugye nem akarsz oda visszamenni?” hangzott mögülem a kérdés. -Muszáj lesz előbb-utóbb ide is, elérnének!- hangoztattam.
Bármennyire is nem tetszett nekem sem az ötlet, de igazam volt. Búcsút intettem s neki lódultam. Első utam viszont nem egyenesen visszavezetett.
Az Isten Könny tóhoz igyekeztem remélve, hogy megtalálom Kószát.
Minden igyekezetem ellenére bőven szürkült, mire megpillanthattam a tó sziluettjét.
Nagy köröket írtam le, hogy nagyobb terepet vizsgálhassak át tüzetesebben.
Egy teremtett lelket sem láttam mozdulni így taktikát váltottam. Időnkét tüzes labdákat leheltem az égre remélve, hogy így magamra vonhatom a figyelmet.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Vas. Ápr. 04, 2010 1:25 am

Elmondtam a történetet Narsilnak aki épp oly érdeklődéssel hallgatta mint én az ő történetét.Ahogy bandukoltunk a nap lassan
sárgára,majd sötétvörösre festette a felhők széleit.Olyan jól elbeszélgettünk,hogy észre sem vettük,hogy már sötétedik.Hirtelen észreveszem,hogy elértünk arra a helyre ahol Bregoval kéne találkoznom.Leültünk az egyik közeli faóriás alá és tüzet gyújtottam.
Néhány perc múlva szárnysuhogást hallottunk és Narsil értetlenül nézett hol rám,hol pedig a hang irányába.Elfelejtettem megemlíteni
neki a társamat:Bregot.Amire a gyönyörű állat a füvön sétált,már Narsil tudott az egész történetről és amikor meglátta Bregot elismerően biccentett felém.Miután hármasban megvacsoráztunk még beszélgettem Narsillal és egyre jobban megkedveltem a társaságát.-Nem értem,eddig úgy gondoltam erre a hétre,hogy egyedül leszek és Arkort sem fogom egyhamar viszontlátni,,de miután megismertem Narsilt kezdtem elfelejteni ezeket a gondolatokat.
A viccelődés történetmesélés közben észre sem vettük,hogy a csillagok már kergetőznek a fejünk felett.Hirtelen Brego nagyot nyerített és lekucorodott a fa törzse mellé.Pár per múlva már ott szuszogott mellettünk.Kicsit később mi is lefeküdtünk pár jól időzített poén után,nagyokat nevetve jó éjszakát kívántunk egymásnak és Bregó példájára eltettük magunkat másnapra.
Másnap reggel későn ébredtem a késői lefekvés miatt,de Narsil és Bregó is húzta a lóbőrt ezért elmentem reggeliért és egy kis tűzifáért.Mire visszaértem Bregó legelészett Narsil pedig nagyokat ásítva forgolódott takarója alatt.Gyorsan elkészítettem a reggelit és a kócosan ébredt Narsilnak átnyújtottam a kulacsom és a sült nyúl jó részét.Jóízűen megettük és újabb teendők után néztünk,mivel nem tudtuk mit csináljunk,csak feküdtünk a szikrázó
napsütésben és jobbnál jobb történeteket meséltük egymásnak.Egészen addig folyt a kimeríthetetlen történetek elbeszélése,amíg éhesek nem lettünk.Most Narsil ment el ebédért én pedig tűzifáért.Szerencsére gyorsan találtam egy kiszáradt fát amiről jókora adag fát gyűjtöttem,visszavittem a táborhoz és arra gondoltam:-Ez a fa elég lesz másnapig is,Nem tudom vajon Arkor is ilyen jól érzi magát,de nekem ritkán volt részem ilyen nyugodt és vidám időkben.
Miután Narsil is visszatért a zsákmánnyal elkészítettük az ebédet és bágyadtan dőltünk a fa árnyékot adó koronája alá az ebédet elfogyasztva.Kis idő múlva Narsil felpattant és azt mondta:-szerintem elmehetnék úszni egyet a tóba,ha már úgysincs benne az a lény akkor biztonságos és egy ilyen forró napon nincs jobb egy kiadós úszásnál.
Elmosolyodtam és belebélyegezően bólintottam.Összepakoltuk a tábort és elindultunk vissza a tóhoz.Amire odaértünk már délután lehetett, gyorsan nadrágra vetkőztem és egy nagy csobbanással eltűntem Narsil szeme elől.Megvártam míg Ő is beugrik és egymásnak mutogatva a különböző növényeket és halakat úsztunk a tóban.Egyre jobban megkedveltem Narsilt és úgy gondoltam ő is csatlakozhatna hozzám és Arkorhoz.Narsil,hirtelen felmutatott és elindult a tó felszíne
felé,nem tudtam,hogy mit szeretne ezért követtem.Amikor kiértünk a partra Narsil az égre mutatott és egy sárkány formái tűntek fel a hold sápadt fényénél.Néztem egy pár pillanatig a sárkányt és hirtelen eszembe jutott,hogy ő Arkor,amikor a fogadóba mentünk akkor változott ugyanilyen sárkánnyá.Mikor elmondtam Narsilnak,hogy ki ő rögtön elkezdtünk valami éghető után nézni.Kis idő után a sárkány tűzgömböket lehelt az ég sötétjébe.Narsil talált egy fáklyát és a tőreit használva szikrát csiholt és a fákja belobbant,már csak Arkoron múlt,hogy észrevegyen minket.Csak lóbáltam a fáklyát és Arkor felé kiáltottam:-Itt vagyunk!Engem keresel?

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

A korai este éjszakává nőtte ki magát szinte észre sem vettem, ahogy a csillagok és a Hold is hamarosan felkúszott az égre.
Már órák óta róttam végeláthatatlan köreimet a magasban remélve, hogy végre valahára megpillanthatom társam körvonalait.Az alattam elterülő tájból szinte földön túli csillogással emelkedett ki a tó, melynek tükrén a Hold fénye csillámlott.
Ugyan még nem volt telihold, mégis egészen jól beláthatóvá vált az alattam elterülő terep.
Már kezdtem volna feladni a keresést, amikor egy mozgó alakot pillantottam meg, több se kellett ereszkedni kezdem, de ahogy lejjebb jutottam meg is torpantam.
-Egy szarvas...- neveztem meg tévedésem forrását.Még pár pillanatig farkasszemet néztem a rémült vaddal, majd ismét kutatni kezdtem, figyelmemet egy rezzenő árny sem kerülhette el, de be kellet látnom semmire se mentem.
-Talán Kósza mégsem erre vette az irányt.-sóhajtottam.
Csupán csak a szerencsén múlott, hogy akkor mégsem fordultam vissza azonnal, hanem még egy utolsó fordulót tettem, olyan úgyis mindegy alapon.
Különösebben már nem nagyon figyeltem, szinte a környék minden fáját,szikláját és kisebb zugát ismertem már így fentről nézve.
Néha még hébe-hóba leheltem néhány tűzgömböt, de ezek sem voltak már túlzottan feltűnőek.
Egy íves fordulattal az ellenkező irányba indultam, vissza a fogadó felé.-Ha elérem a fogadót, majd hagyok üzenetet...- elmélkedtem teendőimen.
Aztán egyszer csak egy apró fényt láttam kigyúlni valahol a tó környékén.
Nem voltam benne biztos, hogy nem csak a képzeletem játszik velem, de egy próbát megért.Megfordultam, hogy közelebbről szemügyre vehessem a fény forrását.
Csak egy apró kis pislákoló valami volt, de időnként vad táncba kezdett jobbra-balra cikázott,köröket írt le, mikor hogy tartotta kedve.Egy fáklya lángja volt, amihez hamarosan kiáltás is társult."-Itt vagyunk!Engem keresel?"- tört utat a kérdés egy jól ismert hangtól.A "vagyunk" ugyan meglehetősen furcsán érintett, de nem nagyon volt időm ezen rágódni.
A lehető legközelebb kerestem landoló helyet, majd minden további nélkül landoltam.Őszintén szólva örültem, hogy végre szilárd talajt tudhattam magam alatt s kicsit ki is fújhattam magam.
Azt a pár métert, amennyivel odébb szálltam le továbbra is sárkányként tettem meg, valamint ebben a formámban álltam Kósza és útitársa elé.Igen így már érthetővé vállt a többes szám s önkéntelenül is a hölgyre emeltem tekintetem.Ruházata egy harcost esetleg egy őrzőt engedett sejtetni viselőjéről.Nem akartam udvariatlannak tűnni, de így is talán túl sok időt vesztegethettem el így rögtön a tárgyra tértem.
-Örülök, hogy megtaláltalak titeket!- kezdtem, de azonnal folytattam is.- Shamieni városa romokban hever a lakosok nagy része halott, mindenütt skelterek és még a jó ég tudja mik portyáznak...Ha így folytatják a környéken kő kövön nem marad- böktem ki kisebb nagyobb szünetekkel a cseppet sem rózsás helyzet részleteit.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Hétf. Ápr. 05, 2010 12:03 am

Ahogy Arkor leszállt és elmondta mi történt Narsilhoz fordultam:-Nekem most el kell mennem,de, ha szeretnél velünk jönni csak egy szavadba kerül,ha nem akkor...De itt Narsil a szavamba vágott és egy kurta megyek szóval elintézte a kérdést.Jól tudta,hogy nincs időnk beszélgetni.Arkorhoz fordultam és elmondtam,hogy szert tettem pár barátra:Brego és Narsil személyében és ,hogy ők is jönnek velünk.Rögtön a fogadó felé vesszük az irányt.Füttyentettem egy éleset jelezve Bregonak,hogy indulnunk kell.Pár perc múlva indulásra készen repültünk fel a hold-világította éjbe.Én Arkor hátán utaztam,Narsilt pedig Brego gondjaira bíztam.Repülés közben barátomhoz intéztem pár szót:-Ha kételkednél az útitársamat illetően,Narsilban meg lehet bízni,az életemet is rábíznám úgyhogy ne bizonytalankodj.A többit majd ha már túl leszünk ezen a dolgon.

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Annak ellenére, hogy egy főre számítottam egész kis csapat kerekedett útra.
A két új fő Narsil és Brego egyaránt némi bizalmatlanságot ébresztett bennem, noha ez általában mindenkire igaz volt, akivel csak találkoztam.
Nem tudom, hogy Kósza csupán véletlen szólalt föl nem sokkal később vagy talán sejtette, hogy miképpen gondolkodom, de az tény, hogy mondandóját nem tudtam figyelmen kívül hagyni.
"-Ha kételkednél az útitársamat illetően,Narsilban meg lehet bízni,az életemet is rábíznám úgyhogy ne bizonytalankodj."
Hirtelen nem tudtam mit mondani így e mondat után pár perc csönd telepedett ránk végül aztán mégis megszólaltam.
-Ha te megbízol bennük, úgy én sem kételkedek- pillantottam hátra, de mondandóm végeztével ismét a távolra meredtem vissza.-...Talán tényleg túlzásba viszem...Lehet, hogy sok ellenségem van, de attól talán még nem kéne mindenkire hasonlóképpen tekinteni....Talán- sóhajtottam, de valahogy sehogy sem akartam ezt a témát boncolgatni és mégis újra és újra csak erre lyukadtam ki.
Annak érdekében, hogy ezt elkerüljem inkább a mellettem repülő lényre emeltem tekintetem.
Egy unizus..Ritka lények száz csikóból alig ha öt születik unizusként.
Ugyan még nem ismertem azt miként csatlakozott társamhoz, de azért volt néhány árulkodó jel.A nyaka körül, mintha egy kötél vagy lánc dörzsölte nyom lett volna s a teste néhány táján szintén akadt néhány sérülés.
Bizonyára nem önszántából keveredhetett a környékre.Őszintén szólva mind az ő, mind Narsil története érdekelt s felváltva vetettem is rájuk néhány pillantást.A harcos észre sem vette pillanatnyi figyelmemet látszólag, de a patás már annál inkább felfigyelt.Nem csoda, hiszen ezek a lények szinte bármit képesek megérezni, sőt egyesek szerint néhányuk még mások gondolataiba is képes belelátni.
Persze valószínűleg az ilyen feltételezések többsége legenda, de az tény, hogy aki ért hozzá az képes lehet velük beszélni.-Aki ért hozzá- ismételtem el magamban,hiszen elvileg minden alakváltó képes beszélni a természet teremtményeivel.
Kivétel azokat a bestiákat akiket teljes egészében csak a pusztítás vágya irányít s minden mást eldobtak maguktól.-Talán érdemes lehet megpróbálni- gondoltam.Régen voltak már azok a napok, amikor apám hasonlókat tanított, de még így is emlékeztem pár fontosabb tanácsra.
Bármikor egy alakváltó kapcsolatba akar lépni egy másik lénnyel biztosra kell vennie, hogy az a teremtmény képes elfogadni egy idegen gondolatait.Azért tettem egy próbát s igyekeztem pár gondolattal megszólítani az unizust.
Válaszul néhány képet láttam fel villanni.Kuszák voltak értelmetlenek és nem egy igazán borzasztó látvány.
Talán Brego régebbi emlékei talán csak egy felszólítás arra, hogy inkább ne is próbáljak vele társalogni, de mindenesetre bőven elég volt ahhoz, hogy fel hadjak a további kísérletezéssel.
Így jobban belegondolva jól is tettem, hiszen négy fő ide vagy oda azért ez még édeskevésnek tűnik mindazzal szemben, ami ránk várhat a karnevál romjai között.
Jómagam pedig jobban teszem, ha minél tovább igyekszem megtartani ezt az alakot, hiszen minden újabb alakváltás egy másik képességem rovására mehet, mint az alakváltók többségének nekem is szem előtt kell tartanom ezt a tényt.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Kedd Ápr. 06, 2010 12:09 pm

Nem tudom miért,de útközben aggódás lett úrrá rajtam.Eddig nem kellett másokkal törődnöm,amíg egyedül voltam nem számított hova megyek milyen veszélybe,bajba kerülök.De most féltettem Arkort, Narsilt és Bregót.Ha tényleg olyan sokan vannak nem sok esélyünk van,még a város közelébe jutni nemhogy a Skelterek és más sötét teremtmények ellen felvenni a harcot.Igaz már 4-en vagyunk,de még így is kevesen.Hirtelen egy kis fénypontra lettem figyelmes és éreztem,hogy ereszkedünk.Megérkeztünk a fogadóba,ahol már várt minket Eliza és a három kisgyerek.Mindenki fáradt volt,így a fogadós odaadta a szállás kulcsát és sorban aludt el mindenki a hosszú út fáradalmait kipihenni.Én viszont nem aludtam egy könyvecskét vettem elő az övtáskámból,Ardawir lényeiről és szörnyeiről.Most kifejezetten örültem,hogy megvettem egy öreg vándortól.Kinyitottam a Skelterek címszó alatt és nagyon sokat tudtam meg viselkedésükről ami most nagy előnyt szerezhet nekünk.Egész pirkadatig tanulmányoztam a sötétebbnél sötétebb lényeket,de már fáradt voltam és kihasználtam azt a kis időt egy kiadós alvásra.Narsil szavaira ébredtem,a reggelit kínálta.Gyorsan megreggeliztem és lesiettem a fogadóba Már Arkor és Eliza ott ültek az egyik asztalnál és az útvonalat tervezgették csatlakoztam hozzájuk és megvitattuk a legrövidebb utat Shaimen felé,Narsil is csatlakozott és felkészültünk az utazásra.De az utolsó pillanatban Eliza közölte,hogy ő is jönni akar,nem értettem mivel ő nem volt harcos,még fegyvere se sem volt.De tévedtem az apjától kapott karddal akart harcba indulni és azzal érvelt,hogy jól tudja gyógyítani a sebesülteket.Arkorra néztem kérdőn és tőle vártam a választ mivel ő jobban ismerte Elizát nálam.

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Végre a távolban feltűnt A Két Vadkan fogadó ismerős alakja s hamarosan már ereszkedni is kezdtünk.
Bregó haladt elől kényelmesen vitorlázott, majd a földön némi ügetésbe váltott végül megállt, jómagam nem sokkal utána követtem példáját végül levetettem "álcámat".Szinte már teljesen elszoktam a szilárt talaj érzésétől.
Bent a fogadóban már vártak minket így nem is sokat tétováztunk beléptünk.Különösebben nem vette kezdetét nagy "mulatozás", ami a körülményekre való tekintettel egyeltalán nem volt váratlan.
Jómagam az elsők között foglaltam el szállásunkat s őszintén szólva a legkevésbé sem esett nehezemre álomba merülni, ami majdhogynem mindenkire igaz volt.
Csupán reggel derült ki, hogy Kósza mással múlatta az időt.Elsőként ébredtem így a lehető leghalkabban összeszedtem cuccaimat és a földszint felé vettem az irányt.
Odalent Eliza már szorgosan előkészítette mindenki reggelijét és egy nagyobb asztalra néhány papír tekercset.
Ezeken a környék minden főbb domborzata meg volt jelölve a városokkal és egyéb fontosabb pontokkal karöltve, mire a többiek leértek már javában folyt utunk tervezése.
Igazság szerint számtalan olyan pont volt, amit tanácsos elkerülni, hiszen valószínűleg a terjeszkedő gonosz erők már javában tiszteletüket tehették.
A lehető legrövidebb út, amit légvonalban tehettünk meg összesen három ilyen helyszín felett halad el.
Az első egy kereskedő állomás avagy, ahogy az itteniek hívtál a "Kereszt út" általában itt zajlott a legértékesebb tárgyak cseréje messzi földek vándor árusai között.A második pont egy hatalmas főnix szobor, melyet a remény jelképének is emlegetnek.
Utolsó és egyben legveszélyesebb pontot a Shamieni várost megelőző ősi temető.
Egy biztos, ha az előző két helyet még akadálytalanul el is tudnánk hagyni itt biztos találkozásra számíthatunk néhány zörgő csontú "lakossal".
Lassacskán a többiek is leszállingóztak s bekapcsolódtak tervünk megvitatásába végül mindenki az induláshoz készülődőt.
Utolsó simítások a frissen élezett pengéken némi élelem és gyógyfüvek is kerültek a csomagokba.
Minden készen volt az indulásra.
Már éppen elindultunk volna, amikor Eliza hangja hallatszott a hátunk mögül senki sem gondolta volna, de ő is csatlakozni akart.
-Hiszen még kardja sincs.- merült fel bennem a gondolat s hátra fordultam.
Ám, mint az kiderült apja egy szépen megmunkált kardot adományozott neki.Hiábavaló volt minden intő szó makacsul ragaszkodott szándékéhoz.
-Hát jó...- szólaltam föl, de ez még nem takartam mondandóm egészét.-Küzdj meg velem, ha nyersz velünk jössz, de ha nem akkor maradsz..-fejeztem be.
Erre valószínűleg senki nem számított, de jó okom volt rá, hiszen ha most marad alul nem kell az életével fizetnie érte.
Viszont, ha éles helyzetben kerül bajba nem csak, hogy hátráltatni fog minket, de még az életét sem biztos, hogy bárki meg fogja tudni menteni.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Szer. Ápr. 07, 2010 8:50 pm

hibás

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Szer. Ápr. 07, 2010 8:51 pm

meglepődtem Arkor válaszán,de megértettem álláspontját és érdeklődve figyeltem a küzdelmet,Arokor harcmodorát már ismertem és nem számítottam rá,hogy Eliza győzni fog,de akármi megtörténhet...

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

"Chh...Rendben ahogy akarod, de aztán nem fogok finomkodni!" felelte Eliza.-No persze, de azért nem hinném, hogy túlzottan meg kéne erőltetnem magam- zsörtölődtem magamban a gúnyos megjegyzés hallatán.Egy szó, mint szász valóban kezdetét vette a küzdelem, ellenfelem indításával.
Nagyából úgy történt minden, ahogy azt gondoltam elsőre nekem rontott a biztos találat reményében.Megvártam még egészen közel ért aztán egyszerűen oldalra ugrottam, amit az elkövetkezendőkben még párszor megismételtem.
Azt azért el kell ismernem, hogy nem egy próbálkozás egészen közelire sikerült, de attól, hogy tényleges sebet ejtsenek eléggé távol álltak."Te most szórakozol velem?Harcolunk nem? Mi lenne ha végre hasznát is vennéd a kardodnak?"- záporoztak felém a kérdések.Megvontam vállamat, majd folytattam eddigi teknikámat.
Megjegyezném, hogy ha egy hölgynek ellentmondanak az néhány esetben igen forró helyzetekhez vezethet s erre a jelenlegi is jó példa.
Eliza pillanatok alatt felbosszantotta magát s szinte, mintha kicserélték volna új támadásokba fogott.
Jóval gyorsabb volt s ami még fontosabb fogalmam sem volt, hogy mi lesz a következő lépése.
Nem nagyon volt választásom most már valóban szükségem lesz a kardomra, nem is tétováztam sokat kezembe fogtam pengémet.
Éppen jókor, mert már csattant is rajta a másik kard pillanatnyi szusszanást se hagyva.
-Na ez közel volt-eszméltem föl.Az elképzeléseimmel ellentétben a "könnyű kis viadal" egészen máshogy alakult.
Lényegében valódi küzdelemmé vált, noha az tény, hogy néhányszor adódott volna lehetőségem olyan sérülés okozására, hogy eldőljön azonnal a harc kimenetele, de természetesen ilyesmire nem akartam vetemedni.
Most újabb stílust választottam s támadtam újra és újra szusszanásnyi szünetet sem hagytam s, amikor már láttam, hogy Eliza fárad csak akkor álltam meg egy pillanatra.Ez a kis szünet éppen elég volt ahhoz, hogy a háta mögé kerülhessek s kiüthessem kezéből a kardot."Ez nem fer Arkor!"-zendült fel Eliza.
Az említett tárgy eközben a magasba repült, néhányat pördült a levegőben, majd szikrát vetve pattant párat a földön s megállt.A harc véget ért ....Győztem.
-Akkor ha senkinek nincs ellenvetése indulhatnánk...-jegyeztem meg.

Tárgy: Re: Tollasfa-erdő Pént. Ápr. 09, 2010 7:19 pm

Mikor a küzdelem véget ért a szomorú Eliza vissza sétált a fogadóba és hangosan zsörtölődve még annyit hallottunk:-Ez nem igazság,persze,hogy legyőz amikor ő már egy tapasztalt harcos én pedig csak az alapokat ismerem.Mindig kimaradok a kalandokból,áhh.
Mivel megegyeztek ezért egy szót se lehetett szólni,hogy Eliza mégis velünk tarthasson.Láttam Narsilon,hogy szándékában áll.
Még mielőtt szóra nyitotta volna száját megelőztem:-Igazságos küzdelem volt és megegyeztünk.
Narsil csak annyit mondott:-Rendben nem is próbálkozok...
Felnyergeltem Bregot és megvártam amíg a többiek is elkészülnek.Arkor ismét sárkánnyá változott és rögtön fel is szálltunk.Gyorsan telt az idő,már közeledtünk a Kereszt úthoz amikor szörnyű kiáltásra figyeltünk fel.Hirtelen megszólaltam-Ha már idáig elértek azok a bestiák akkor már nemsokára elérik a fogadót is úgyhogy azt javaslom szálljunk le és lássuk el a baját ezeknek a csontkupacoknak!
Mindenki gyorsan reagált,kerestünk egy landolási helyet és felfegyverkezve rohantunk a hangok felé.Borzalmas hangok voltak,a legrosszabb rémálmokban sem volt ehhez fogható.Egy bazár és kereskedőállványok által zsúfolt helyre értünk,de egy lélek sem volt a közelben.Nem tétováztunk sokat rögtön továbbindultunk az egyre erősödő hangok felé.-Már nem lehetünk messze-gondoltam.
Egy bokor mögül Skelterek ugrottak elő és csatakiáltásokkal arccsontjukon rohantak felénk.Leírhatatlanok voltak,egy földöntúli zöld ködszerű fény vette őket körül és szinte versenyeztek,hogy melyikük ér oda hozzánk előbb.Az első Narsilhoz ért és egy nagy karlendítéssel felé vágott,rozsdás megmunkálatlan baltájával.Narsil könnyedén kivédte az ütést és megszabadította a csontit idegesítő kezétől.Erre még jobban felbőszültek és már mindenki a csontszörnyetegekkel volt elfoglalva.Nem volt nehéz megölni őket,de temérdeken voltak és egyre csak gyűltek és gyűltek,mintha egy láthatatlan szál egymáshoz csalogatta volna őket egymáshoz.Már csontokon lépdelve harcoltunk az egyre csak gyűlő Skelterekkel,de már kezdtünk kifáradni és nem tudtam mit tegyünk.Miközben gondolkodtam nem figyeltem eléggé a büdös csontvázakra és az egyikük megvágta a bal vállam.A fájdalom úgy hasított a sebbe,mint villám a fába és nagyot ordítva kettévágtam szenvedésem okozóját.-Megvan-kiáltottam fel hirtelen és az övtáskámban lévő kis kék kristályt a kezembe fogva elkiáltottam magam:-Scolvlacasven!
A csontvázak tetemes része jégbe zárva a másik fele pedig a rémülettől megdermedve álltak meg.Nem is kellett több mindannyian elkezdtük kaszabolni őket.A maradék már nem okozott különösebb gondot.Amint elintéztük őket fáradtan ültünk le és megnéztük sérüléseinket.Szótlanul szuszogva ültünk egymás mellett és pihentünk.Narsil szólalt meg először:-Ha ez csak egy kisebb előőrs volt akkor nem sok esélyünk van eljutni Shiameinbe.-Igazad van,de meg kell próbálnunk túlélőket találni-hangzott válaszom.
-Na törjük szét a maradék jégbe fagyott Skeltert és utána megbeszéljük,hogy mi legyen!
Én rögtön előhúztam Andurilt és a legközelebbi csintit szilánkokra törtem,így ment ez amíg egy sem maradt.Megkerestem a kristályt és a helyére téve elindultam vissza a többiekhez.út közben viszont megakadt a szemem egy hatalmas ketrecen,közelebb mentem és foglyokat láttam.A kereskedők jó része itt lehetett bent és Shiameni városából is voltak bent sokan.Odahívtam Arkort és Narsilt.Szerintem engedjük ki őket és tudjuk meg mi történhetett.Egyéb ötlet?

Hozzászólások száma : 25 Join date : 2010. Feb. 16.

Tehát útra keltünk, harcba indulva az ismeretlennel.Jóformán fogalmunk sem volt mi vagy mik várnak ránk, de az bizonyos, hogy nem lesz egy sétagalopp.
Visszatekintve még láthattuk Eliza körvonalait aki ugyan nehezményezte balszerencséjét, de szerintem legbelül ő is sejthette, hogy így mindenki jobban járt.
Utunk lassan, de biztosan elérte első állomását a Kereszt utat, ami aggasztó állapotban volt s már messziről a halál leheletét érezhettük bőrünkön, amelytől rideg borzongás járta át minden porcikámat.Hamarosan sikolyok moraja törté át a pusztulás csendjét biztos jelét adva a Skelterek hordáinak jelenlétére.
"Ha már idáig elértek azok a bestiák akkor már nemsokára elérik a fogadót is úgyhogy azt javaslom szálljunk le és lássuk el a baját ezeknek a csontkupacoknak!"-hangzott Kósza felszólalása, belegyezően bólintottam s a többiek is elfogadták a javaslatot.
A földről nézve csak még rosszabb volt a helyzet, mindenütt törött áru, szekerek és egyéb a pusztulástól felismerhetetlenné vált tárgy hevert.
Hamarosan újabb hangok hallatszottak a közelből, mire mindenki egyszerre kapta fel a fejét és a lehető leggyorsabban a vélt irány felé indultunk.
Alig tehettünk pár lépést és máris elénk járult egy kisebb fogadó bizottsága a csontos bestiáknak.
Csontjaikat egészen sötétre marta az elmúlás agyara, testük pedig zöld fojtó ködben úszott, melyet aligha láthatunk korábban.Néhány pillanatig farkasszemet néztünk ellenfeleinkkel, majd földöntúli kiáltásaikkal nekünk rontottak.Az első ilyen dög Narsilt szemelte ki magának aki semmit sem késlekedve hárította a támadást s kissé át is szabta ellenségét ám senki sem maradt sokáig szabadon.Jómagam első ellenfele egy tetőtől talpig páncélozott lovag földi maradványa lehetett, legalábbis az egykor díszes páncél ruha és a méretes kard ezt mutatta.
Szerencsémre annak ellenére, hogy az első csapást én szenvedtem el az korántsem járt sérüléssel, hála jelenlegi sárkány mivoltomnak.
-Szóval játszani akarsz te dög?-mordultam fel válaszképpen pedig jókorát sóztam rá.
Meglepően könnyen adta meg magát csapásom súlya alatt szinte pillanatok alatt porrá törtek csontjai és ez társaira is igaz volt.Örülni azonban nem lehetett ezeknek a könnyű győzelmeknek, ugyanis szinte végeláthatatlanul özönlöttek elő a csontvázak minden kis zugból.
Annak ellenére, hogy alig pár perce számoltam le egy kisebb brigáddal máris újabbak vettek körül sőt néhány skellter a figyelmemet elkerülve megragadta az alkalmat, hogy a hátamat támadva próbáljon szerencsét.
Csak mázlim volt, hogy a fegyvereik elég gyérnek bizonyultak a sárkány pikkellyel szemben, viszont ezen fölbuzdulva újabb csontik igyekeztek szerencsét próbálni.
Amennyit csal lehetett leráztam magamról és el is tapostam, de az újabbak ugyanolyan erőszakosan folytatták elődeik taktikáját.
Kezdtek a földre szorítani, de azért még egyet kettőt sikeresen szétroppantottam mielőtt mozgásképtelenné tehettek volna.
Szerencsére Kósza kristályával a segítségünkre siettet így fordítva meg a küzdelem kimenetelét.
Ezután már nem esett nehezünkre egy kis pihenővel az utolsó csontokat is végleg a porba taszítani.
Végre mindenki kifújhatta magát ám hamarosan Kósza hangjára lettünk figyelmesek a közelből.
A hangot követre egy sűrű fákkal övezett terület felé vettük az irányt, ahol a könnyebb haladás érdekében már saját alakomban csatlakoztam a többiekhez.
Nem kellet soká keresgélnünk és megtaláltuk a hang forrását valamint egy hatalmas ketrecet benne jó néhány emberrel.
"Szerintem engedjük ki őket és tudjuk meg mi történhetett.
Egyéb ötlet?"-javasolta Kósza.
Végig néztem a társaságon s csakhamar felfigyeltem egy a ketrec bal szélén ácsorgó alakra aki, ahogy észrevette tekintetem fel is szólalt."TE!" kezdte ingerült hangon.
"Én ismerlek te vagy az akit annyi városban keresnek!"- felelte és mutatóujját rám szegezte."Mit akar itt egy magadfajta gyilkos?"-kért számon.Annak ellenére, hogy viszonylag jó tűrőképességem van ezt már nem bírtam szó/tett nélkül hagyni.Egészen közel léptem a ketrechez megragadtam a nagyszájú idegen ruháját és egészen közel húztam a rácshoz. -Ha nem tetszik bent is maradhatsz! - mordultam föl ridegen, végül elengedtem.
Lehet, hogy nem volt ez egy jó húzás részemről, de a francba is kihozott a sodromból.

» Ohon erdő
» Ezüst erdő
» Melfrionfa erdő
» A Kísértet erdő